Amerikai sportok

NBA: újabb világsztár a Miami Heat-ben!

""

A Boston Celticsel 2008-ban bajnoki címet szerző Ray Allen elhagyja a massachusettsi együttest és a regnáló bajnokhoz szerződik. Allen a Miami Heat és a Celtics ajánlatán őrlődött egy darabig, majd úgy döntött, hogy a floridai csapathoz szerződik. A harminchat esztendős dobóhátvéd egy három éves megállapodást kötött a Heattel, ez idő alatt nagyjából 9.5 millió dollárt kereshet majd. Az olimpiai bajnok kosaras a moratorium lejárta után, azaz július 11-én írhatja alá a szerződését.

Allen-t az 1996-os játékosbörze ötödik helyén választotta ki a Minnesota Timberwolves, de az NBA-ben a Milwaukee Bucks színeiben mutatkozott be. 2003-ban a Seattle SuperSonics-hez igazolt. 2007-ben a Boston Celtics leigazolta őt, abban az évben Kevin Garnettet is megszerezte a rekordbajnok. Allen az előző szezonban 46 mérkőzésen átlagban 34.0 percet játszott, ezalatt 14.2 pontot átlagolt, de a Celtics vezetőedzője, Doc Rivers már nem szánt neki akkora szerepet a csapatban.

A "Big Three", azaz Dwyane Wade, LeBron James és Chris Bosh mellé egy újabb sztárjátékos érkezett, igaz Allen nem fogja kiszorítani a kezdőből Wade-et. A 2012/2013-as immáron teljes szezon egyik legnagyobb favoritja a Miami Heat, hiszen a három nagy mellett a kiegészítőemberek is végre megtalálták a helyüket a csapatban.